Asztrológia szabadakarat.hu

Hooponopono

DSC01689

A sajnálat és a megbocsátás elképesztő szenvedéseket tud okozni, amikor az embernek téves elképzelései vannak erről a két fogalomról.

A sajnálat – eredendően – hátráltató, gátló érzés. Ezt minden szent irat közli – jelzem ezt a „hívőknek”.
Nem véletlen, hogy a csillagüzenetekben az ég mélyén található a sajnálat fogalma.
Ez a lelki élmény – a sajnálat – karmikus cselekedetek érzelmi hozadéka. Szenvedést okoz, mindaddig, amíg önismeretére nem ébred az ember, amíg nem érti meg halandóságát, és abban minden cselekedetét.
Ez a horoszkópban minden szülött IV.-es Háza, kiegészített üzenetként a bármely életterületet uraló Rák jegyével, és minden benne álló bolygó üzenetével.

A sajnálat nem más, mint az együttérzés – súlyosabb esetben – a szeretet látszatát keltő élmény, amely belevisz a sajnálat eseménye, vagy személye által keltett gödörbe, és képes a maga problémájával lehúzni a sajnálkozót a privát mélységeibe, és ott megfullasztani őt a maga mocsarában.

Az természetes, hogy sajnálod magadat, vagy másokat egy szituációban. De meddig, és hogyan…

Az ég mélye, a sajnálat és a lelkiismeret-furdalás vidéke. Ez mindenkinek a csillagképében jelen van, függetlenül attól, hogy sikeres, temperamentumos vagány, vagy gondoktól terhelt kilátástalan.

Minden tanítás, és épeszű belátás arról szól, hogy a sajnálat, érzelmi visszatekintés, ami sóbálvánnyá teszi az embert. Ez az egyik megnyilvánulása a gonosznak.
Az ima üzenete erre: „Szabadíts meg a gonosztól!”. Mert a gonosz nem másokból fakad felénk, hanem a saját félelmeinkből, lelkiismeret furdalásainkból… mások (írott) cselekedetei által.

A megbocsátás téves értelmezése a másik méreg, melyet számtalan forrásból kap az ember: „Kérjél bocsánatot kisfiam!” – mondja a szülő, s ha a kisfia megteszi, akkor a szülő megdicséri.
„Kérj bocsánatot fiam, és mi, az egyház papjai megbocsátunk neked!” – majd megdicsérik, amikor mindenki előtt elmondják a „bűneit” a misén, amit ő beismert a bocsánat kérésével, és dicsérik őt a többiek előtt…

Alapvető üzenet az embereknek a jelen kor csillagképe, a Halak világidő, amely szerint tökéletesen, és teljesen személyes a megváltás.
Így a megbocsátást sem kívülről kell kérni, várni, vagy elvárni, hanem magunkat kell képesnek tenni rá.
„Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.

A megbocsátást tehát nem a többi embertől kéri a megoldások ima üzenete, mint ahogy egyértelműen ki is mondja, hogy mi sem bocsátjuk – bocsáthatjuk – meg a mások cselekedeteit. Amit tehetünk, az nem az ellenünk elkövetett – mulandó – cselekedetek megbocsátása, hanem a cselekvő, a másik létező iránti megbocsátás.
Ez lehet, hogy most elsőre nem érthető… pedig csak arról van szó, hogy két dolog a cselekedet produktuma, és az azt elvégző ember személye, létezése.
Mert a cselekvő lélek örök, a cselekedete halandó.

Minden megbocsátás hasztalan és hamis, amit ránk kényszerítenek, vagy másoktól várunk.
A kívülről jött, más emberektől várt megbocsátás lehet jóleső a léleknek, de borzasztó csapdája az önismeretre vágyó, és az által felszabadulni akaró létezőnek.

Jelenünkben már számtalan „segítségünk” van életünk megoldására. Ilyen a Hooponopono is.
Hogy ez honnan ered, mit jelent a neve, meg ki miért propagálja, azzal most nem foglalkozom ebben az írásban. Elég talán az is hozzá, hogy ez is „kívülről” jön.

Ha súlyos tévedések nélkül titulálhatom, ez egy mantra. Négy rövid közlésből áll, melyet – az ígéret szerint -, ha elmondunk, vagy ismétlünk, akkor rendezzük a karmánkat, szeretetteljesek és boldogok leszünk… meg ilyesmi…

A hooponopono négy megszólalása a következő:
„Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek”.
(Persze van a hopponoponósok között is, akiknél a sorrend: „szeretlek, sajnálom, kérlek, bocsáss meg, köszönöm”. Csak hogy „indokolttá” tegyem a vitát gondolataim ellenzőinek…)

A „sajnálom”, az egyik alapvető lelki mérge az embernek… az egyik legalattomosabb.

A „kérlek, bocsáss meg”, másokra kihelyezett problémamegoldás, habár hibáink beismerésének tűnik. De ezzel a kéréssel nem tettük semmissé cselekedeteinket, és a kért személy bocsánata sem tesz minket jobb emberré, legfeljebb presszionáltunk egy általunk sértettet, hogy érezzen úgy, ahogy nekünk kedves. A bocsánatkérés „szavakban” olcsó önigazolás, amely elvárja a többiek feloldozását.
Bűntudatunkat, beismeréseinket miért vetítjük másokra?

Tudom, hogy ez kemény dió, de amíg a Halak világidőben nem jutunk el a saját megváltásunkig, amíg más, velünk együtt létezőtől várjuk a feloldozást, addig halottak vagyunk sajnálatainkban, még ha élőnek is képzeljük magunkat halandó tudatunkban. És ez a kihelyezett „kérlek, bocsáss meg” mondat alattomosan ezt élteti bennünk…

Ez az egyik legaljasabb eszköze a „vallásvezetőknek”, hogy ember embertől, hívő paptól kérjen feloldozást, amiben benne van „bűneinek beismerése” is. S ha meg is kapta kért feloldozását, abban nyomatékosítva is van, hogy ő rossz ember, mert ugye… mit követett el…
Mint ahogy az a megnyugvás érzése is hamis, amit egy másik ember „bocsánatától” kért, és kap a bocsánatkérő.

Ha megtudnák az emberek, hogy cselekedeteik túlnyomó többsége írva volt születésük előtt, akkor kitől kérnének bocsánatot, amikor megteszik mindezt a többiekkel. Olyan determinált okokkal, melyeket sem ők, sem a többiek nem értenek Földre leszületett testükben, vállalt szerepjátékukban, amiknek nem az események, hanem a bennük megélt élmények a mérvadói.

A bocsánatkérés lelkiismereti probléma, ezért súlyos, a létezéstudatot gátló probléma.

A hooponopono ezután következő kijelentése a: „köszönöm”.
Önmagában értékes és szép kifejezés, de az előző kettő után brutális.
Amikor már magunkat eltapostuk a „sajnálommal”, majd másokat a megbocsátás kikényszerítésével, akkor mindezt „köszönjük”.
És úgy tűnik, hogy azokat – itt csak azokat -, akiktől ezt kértük, csakis azokat „szeretjük”.
Fasza.

Persze lehet, hogy ez csak az én értelmezésem, ezért lássuk, mit mond ezekről a közlésekről a hooponopono egyik prominens honlapja:
„ „Sajnálom”, ezzel a mondattal vállalod a felelősséget a dolgok létrejöttéért.”
A „sajnálom”-mal” egyáltalán nem a felelősségét vállalja az ember, csak szégyent érez az iránt, amit tett, de nincs belátása, megoldása rá. Azt a hamis feloldozást reméli, hogy ha kimondja, a többiek megsajnálják, és feloldozzák.
Többszörösen lószar a sajnálat, a szégyen, a mások sajnálatának kikényszerítése. Ezek halálos tudatállapotok, amivel nyit a „megváltó” hooponopono.

A következő kifejezés magyarázatával folytatja:
„ „Kérlek, bocsáss meg”, megtisztítod magad egy konkrét helyzetben megjelenő negatív programodtól.”
Egy másik embertől kért bocsánat nem szabadít meg semmilyen „negatív program”-odtól.
Egy másik embertől kért bocsánat a lelkiismeret furdalásod kifejezése, amivel mások lelkét presszionálod a magad megváltására. Atom szar! Akarom mondani: végtelenül téves út.
Ez a mondat önmagában akkor lenne helyes, ha nem egy másik ember felé szólna. Itt van a lelki tankcsapda!

A megbocsátásról tisztán szólt Jézus: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőnek.”
Megbocsátást fentről kér az ember a cselekedeteiért, mert cselekedeteket megbocsátani csak a teremtő tud, az ember nem. Még ha ezt is hazudja magának, vagy másoknak. Amit maga tehet az ember, az csak az, hogy a másik embernek, a létezőnek bocsát meg, nem pedig a cselekedetének.

Ezt a megbocsátás üzenetet elmondom egy egyszerű példán át:
Az embernek ellopták a biciklijét.
Az ember a tolvajnak, a másik létezőnek megbocsáthat, de a bicikli lopás cselekedetét nem. Az ember nem tudhatja, hogy ez az esemény valami karma volt-e, vagy jelen életfeladatának helytelen végzésére való figyelmeztetés. Ha így, ha úgy, de a teremtő általi cselekedet volt, amit ez a tolvaj elvégzett. A tolvajnak hát megbocsátott, a cselekedetét nem kell megbocsátania, nem is tudná. Az valamiért megtörtént.
Ha a tolvaj ismét az útjába kerül ezen életében – ha személyében más emberként is -, akkor ezzel az emberrel semmi gondja nem lesz, de „lelakatolja a biciklijét”, amíg őt vendégül látja…
Élete cselekvő eseményeire, saját okulására figyel, de nem ítél el senkit, akivel azt meg kell élnie.

A hooponopono következő kifejezéseinek magyarázata: „Köszönöm”, „ Szeretlek”, önmagában rendben van. De a sátán furfangos… Egy olyan előzmény után mondatja veled mindezt, ami már pályára állította az elmédet, a sajnálat és a másoktól kért bocsánat, a lelkiismeret furdalásod nyugtázása után.

A hooponopono-val nincsen semmi baj. Mert jelen van a világunkban. És nincs olyan a Földön, ami ne az ébredésünket, a boldogságunkat szolgálná.

A hooponopo-val sok ember boldog.

És egyre többen vannak, akik a hooponopono, és egyéb lelki csapdák nélkül tudnak ébredni a saját létezéstudatukra, felismerve halandó szerepszemélyiségük boldog ittlétét. Akik a „sajnálat” és a tévesen felfogott „megbocsátás” fogalma nélkül tudják segíteni társaikat, tenni születésükben felismert dolgaikat.

Rohadt nehéz oktávtudat nélkül szólni olyan dolgokról, amely másoknak szent.
Itt nem a különböző létfelfogású emberek igaza fog győzedelmeskedni mások felett.

Így az okoskodó emberek igazságát – mint ahogy akár az enyémet is -, felülírja az élet, a megélt valóság.
Mert aki, a hooponopono-t mantrálja, annak hónapok, vagy ha csak pár év alatt is, de tönkre mehet az egészsége, az élete. Akkor talán rájön, hogy mi a szart mantrált eddig.

Aki úgy véli, hogy ideig-óráig segített is neki egy ilyen – egyébként nyilvánvalóan hamis – mankó, az nehéz csalódásokon fog átmenni, aminek eseménysorát eszébe sem jut kötni az eddig igaznak vélt ezoterikus praktikáihoz. S, ami a legszörnyűbb, hogy a bajban is ezekhez fordul, és nem is tudja, mivel terheli a már eddig is kilátástalan helyzetét.

Az ilyen folyamatok vége az – ami a valós célja a mézes-mázos „praktikáknak” -, hogy hitevesztett lesz az ember. És nagyon dühös lesz, mert már ez a „szentség” sem képes segíteni rajta. Hiába mormolja minduntalan, annál rosszabb helyzetbe kerül. Mert ez, az általa „tiszta” dolog elzárta a teremtő tudatát a saját életének irányítása elől, bármennyire is „megvilágosultnak” tartotta magát.

A megpróbáltatásaitól nem mentheti meg ember az embert.
A sajnálat – bilincse minden ember lelkének.
A bocsánatkérés magán ügy, saját beismerés. Melyet nem kell kimondani, ezzel másokat presszionálni, hanem jóvá tévő cselekedetekkel lehet megteremteni a saját feloldozásunkat, amelyek által megélhetjük mások kéretlen megbocsátását.
Ami viszont az ő dolguk.

Mi csak annyit tehetünk, amire születtünk. Tesszük vállalt cselekedeteinket mások felé, s ha tetszett nekik, ha nem, sajnálat és bocsánatkérés nélkül ismerjük fel mindebben önmagunkat, és válunk olyan emberré, melyben már nem csak a többiek örömét látjuk, hanem a magunk létezésértelmét is.

Ennek a felismerésnek színjátéka az élet, az örökléted jelen szerepvállalása.

Sok sikert kívánok mindehhez Neked!

szabadakarat.hu


Adatvédelmi nyilatkozat | Kapcsolat
©2013 Minden jog fenntartva! Kiss Zoltán